Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nõ és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedõsegédek, régi és hû
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik veszõdnek a kisfiammal.

Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan
s én még maradnék tétovázva,
talán, hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok, s pulyák fecsegnek.
Ilyesmirõl szólni nem ízléses.
Meg aztán nincs is idõnk.
De hogyha majd meghalok egyszer
s egy csillagon meglátom õket,
átintek nekik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."